4. fejezet - Hála az égnek!

Sziasztoooook!!! Meghoztam az új részt!! Remélem tetszik majd.;) Ez nem lett a legjobb, de igyekeztem és pár kis rejtélyt is belecsempésztem amik majd a történet során szépen lassan kifognak derülni! ;)  Jó olvasást és KOMIZNI EL NE FELEJTSETEK! ;)  Ja igen és a prológus utolsó sorát átírtam egy kicsit majd nézzétek meg nem sok mindent csak egy mondatot.;)

-          Ne beszélj hülyeségeket. Nem okoztál semmilyen bajt nekem. Akkor ma nem futunk igaz?

-          Hát nem hiszem – mondtam nevetve –

-          Bemegyünk a házba?

-          Menjünk, akkor bocsánatot kérek én anyudéktól. 

Bementünk a házba, ahol Patricia egyből letámadott, hogy kóstoljam meg a frissen sütött süteményét, amit én kedvesen visszautasítottam. Ha csak arra gondolok, hogy eszem a sütit és Zayn figyel, eszembe jutnak a szavai és legszívesebben szerintem kiköpném.

-          Öhm Mrs. Malik sze-szeretnék mondani valamit a családnak –nyögtem ki halkan-

-          Óhh édesem, csak nyugodtan, mindjárt idehívom a többieket – mosolygott -  Mindenki a nappaliba MOST!!! – kiabálta el magát a nő. Hangos trappolás a lépcső felől és már mindenki itt is van –

-          Először is köszönöm, hogy meghívtak magukkal nyaralni. Tudom azt mondtam elmegyek, de úgy döntöttem mégsem, sajnálom, de elköltözöm egy időre és nem tudok elmenni magukkal – hajtottam le a fejem –

-          Hála az égnek – sóhajtott egyet Zayn, mire anyja és apja kérdő és mérges pillantásokat küldtek felé – most mi van? Sokkal jobb, hogy nem jön – rántott vállat –

-          Hogy mondhatsz ilyet egy lánynak, egy érző embernek kisfiam?  - kiabált rá Patricia –

-          De anya nézz rá! Csak leégetne minket! És ha belemenne a vízbe szerintem az egész elárasztaná a partot –válaszolt flegmán, mire az apja annyira bedühödött, hogy lekevert neki egy pofont –

-          Még is mit képzelsz kisfiam? Erre neveltünk? Hogy beszélsz? Mintha te tökéletes lennél –

-          Én az is vagyok –

-          Tévedsz fiam, tévedsz! Aki azt mondja magáról, hogy tökéletes, az már régen nem az. Nagyot csalódtam benned Zayn! Az hittem egy rendes, kedves, intelligens fiút neveltünk belőled erre kiderül, hogy egy tapló lettél. Nem ismerek rád! Azonnal kérj bocsánatot, utána pedig menj a szobádba és szobafogságban leszek egészen a tanév végéig! Suli után egyből hazajössz, nem mehetsz el a haverjaiddal sehova!

-          Kérem! Ez nem szükséges! – hajtottam le a fejem –

-          Óh dehogyisnem Gigi, nagyon is szükséges! Gyerünk fiam!

-          Nem kell. Már megszoktam – mondtam, s egy könnycsepp kikívánkozott szememből –

-          Drágám, az ilyet nem lehet megszokni. Mindig benned marad és nem tudod rendesen feldolgozni, soha –

-          Fiam! Ha nem kérsz most bocsánatot, nem jössz velünk nyaralni se! –szólalt meg az apja –

-          Bocsánat – mondta unottam Zayn, majd elindult a lépcső felé – és mindez ezért a hájpacniért, úr isten – morogta még –

-          Hallottam Zayn! Kérem a telefonod és nincs net se! – kiabálta utána az anyja –

-          Mrs. Malik kérem. Nem fontos, úgyis elmegyek, kiszellőztetem a fejem és utána már nem is fogok emlékezni ezekre –

-          Kislányom az ilyet, nem lehet elfelejteni. Tényleg mennyi időre is mész?

-          Hát fél vagy egy évre apámhoz.

-          Remélem jól érzed majd ott magad. Apád, hogy van?

-          Biztosan jól. Van új barátnője, azt mondja boldog – mosolyogtam –

-          Hát reméljük tényleg így van. Add majd át neki üdvözletem – mosolygott rám kedvesen –

-          Rendben, mindenképp. Most viszont mennem kell, mert még sok mindent nem pakoltam be.

-          Ha kell valami segítség szólj! – bólintottam egyet -  Do menj Gigivel és segíts neki , ja és vigyetek Christinanak a sütiből – mondta s már futott is be a konyhába, pár darab süteményt elcsomagolni – tessék kincsem vigyed csak és vigyázz magadra! – ölelt és puszilt meg, majd Wali-tól is kaptam ölelést és Safaa-tól is és Do apukájától is, aztán már indulhattunk is –

-          Miért vagy ilyen elnéző Zaynnel? – kérdezte barátnőm, hosszú csend után –

-          Te is tudod mi volt régen. Azt nem lehet csak úgy elfelejteni. Nekem nem megy.

-          De Gigi az már régen volt. Kicsit túl léphetnél azon nem gondolod?

-          Igen tudom. Épp azon vagyok. Minél távolabb innen annál jobb. Kicsit megszakítani a kapcsolatot vele és a többiekkel és jobb lesz…remélem – tettem hozzá halkabban –

-          Remélem sikerül, de azért engem ne felejts el! Ígérd meg, hogy bármilyen barátot is találsz ott Mullingar-ba, sosem fogsz elfelejteni! Ígérd meg, hogy mindig barátok maradunk!

-          Megígérem! Hogyan is felejthetném el azt a személyt aki mindig kiállt mellettem és mindig segített?! – 

Az út további része csendesen telt, nem az a kínos csend volt, hiszen a barátok között szinte sosincs kínos csend. Inkább mindegyikünk belemerült a gondolataiba. Én azon gondolkoztam, hogy milyen lesz majd Írországban. Ott is utálni fognak? Vagy ott elfogadnak olyannak amilyen vagyok? Sikerül megváltoznom? Sikerül elfelejteni a fájdalmakat? Nem azokat sosem fogom tudni elfelejteni, az lehetetlen. Esetleg kicsit háttérbe szorulnak.

Mikor megérkeztünk hozzánk, anyunak oda adtam a sütit, majd mentünk is fel a szobámba tovább pakolni. Épp a képeket raktam egy zacskóba, akkor olyan boldog voltam. Szinte semmilyen gondom nem volt.

-          Olyan aranyosak vagyunk rajta – szólalt meg mögülem Do –

-          Igen azok. De az az idő már elmúlt…-sóhajtottam –

-          Sajnos. Mi változott meg? Miért ilyen veled?

-          Én változtam meg. Meghíztam és ezek szerint ronda lettem.

-          De a külső nem számít, a belső fontosabb –

-          Hiába vagy kedves, vicces, belül gyönyörű, ha kívül kövér vagy és ronda. Hidd el először mindenki a külsőt nézi, csak utána ismerik meg jobbik esetben, hogy milyen vagy belül –

-          Annyira sajnálom!

-          Nem kell. Új életet fogok kezdeni és újult erővel fogok visszatérni – mosolyogtam- Hidd el rám se fogsz ismerni, ha visszajövök. Persze maradok az a kedves, vicces, jófej…

-          Szerény…- szólt közbe Do, én pedig szúrós pillantást küldtem felé, mire elnevettük magunkat –

-          Hiányozni fogsz! – öleltem meg –

-          Te is, nagyon! Kit fogok most vígasztalni?

-          Na kösz, csak erre voltam jó?

-          Dehogyis! Tudod, hogy szeretlek! Vigyázz magadra nagyon!!!

Remélem tetszett ez a rész is! :) Kommenteljetek és akkor holnap hozom az új részt! ;) KOMMENTELJ KOMMENTELJ KOMMENTEEEELJ!;)))