11. fejezet - Én nem játszadozom, így érzek!

Sziasztooook!!! Itt az új rész! szerintem elég összecsapott és gagyi lett! Igazából nekem fogalmam sincs mit szerettek ezen az ickafickán, de ti tudjátok! Ha ti szeretitek akkor én szívesen írom.;) Jó olvasást és KOMIZZATOK!! :)))

-          Majd segítek! Kérlek ne menj el! – könyörgött –

-          Nem lehet, nekem idő kell – hajtottam le a fejem –

-          Adok időt, amennyit csak akarsz, de ne menj el!  -jött közelebb, s végig simított arcomon –

-          Sajnálom.

-          Akkor mond meg miért? Miért nem maradsz itt velem ebben az alig másfél hónapban míg nem kezdődik a suli? – kérdezte kissé idegesen –

-          Mert félek!

-          Mégis mi a franctól?

-          Attól, hogy most nyár van, törődnél velem, mert nincsenek itt a suli többi tagjai akik felnéznek rád, és örülnek, ha kicsúfolsz valakit. Félek, hogy ha elkezdődik a suli újra szekálni fogsz, újra semmibe veszel, megalázol – mondtam és egy könnycseppet töröltem le arcomról –

-          Ígérem neked ez nem fog megtörténni!

-          Lehet, hogy most ezt ígéred, de lehet, hogy elkezdődik a suli és megváltozik a véleményed, csakhogy ne nézzenek le téged!

-          Nem ez nem így lesz!

-          Hmmm, ja igen most már nem. Persze lefogytam, most már talán, de csak talán mutatkoznál velem nem igaz? Tudod vannak olyanok akik elfogadtak úgy is, hogy nem ilyen alakom volt – néztem rá lenézően, mire lehajtotta a fejét – azt hiszed most nem lenne égő velem, én is tudom, hogy az lenne. És nincs szükségem olyan srácra aki megvet ha nincs jó alakom. Most pedig légy szíves vigyél haza, anyuhoz – mondtam –

-          Már mondtam, hogy bocsánat azért amit tettem veled, miért nem fogod fel, hogy tényleg megbántam?

-          Azok után amiket tettél elég nehéz. Ezt még te sem várhatod el tőlem!

-          Én is emberből vagyok. Követek el hibákat, amiket aztán idővel megbánok, nem értem miért akarsz elmenni. Oh. Hát persze – csapott a homlokára – te megakarsz bocsájtani Davidnek, igaz? Vissza akarsz menni hozzá! 

-          Ez nem igaz. Nem lennék képes rá, azok után, hogy megcsalt! Egy srácnak sem adnék új esélyt, ha megcsalna. Soha! Időre van szükségem, értsd meg!

-          Jó rendben, de ígérd meg, hogy visszajössz még nyáron! Csak egyszer!

-          Ha megígérem, hazaviszel és békén hagysz ezzel a témával?

-          Igen!

-          Jó akkor megígérem! Most viszont vigyél haza, kérlek! – mondtam csendesen, Ő bólintott, fogta a kulcsait, én összeszedtem a cuccaim, majd indultunk is haza fele. Az úton ismét csak Zayn dúdolgatott, majd énekelgetett, aminek hatására elaludtam, és már csak egy szobában keltem fel. Ismerős szoba volt, még régen láthattam. Nagyokat pislogva ültem fel az ágyon, körbe néztem, de egyedül voltam. Hát, tuti nem anyu házában vagyok. Kicsit körül néztem a szobában, fél percbe sem telt bele, mire rájöttem Zayn szobájában vagyok.  Lementem a nappalijukba, de nem találtam ott senkit, gondoltam akkor talán a konyhába vannak. Tévedtem, ott sem volt senki, akkor talán az emeleten. Benyitottam minden szobába, de mind üres volt. Na mindegy, bementem az ideiglenes szobámba, mivel ugye Zaynék házában voltam. Bementem a szoba fürdőszobájába, lezuhanyoztam, majd felöltöztem, s újra lementem a nappaliba, ahol az idegesen telefonáló Zaynt találtam.

-          De nincs itt. Csak kimentem wc-re és mikor vissza mentem a szobába már nem volt ott, sőt sehol! Az egész házat átkutattam, nincs itt. Mi van ha vissza ment Íroszágba? Nem mehetett el! – fogta a fejét, s szinte már a sírás szélén állt. Zayn mögé léptem lassan kifejtettem kezei közül a telefont, s kinyomtam a hívást. Meglepődve nézett rám, aztán elmosolyodott és szorosan megölelt.

-          Azt hittem itt hagytál! Mégis hol a francban voltál? – kérdezte aggodalmasan –

-          A vendég szobában. Én is kerestem, hogy hátha van itthon valaki de nem találtam senkit, ezért gondoltam lezuhanyozok. Azt hittem egyedül vagyok a házban.

-          Jó mindegy, a lényeg, hogy itt vagy! –ölelt meg újra – azt hittem elmentél és nem is búcsúztál el tőlem.

-          Ennyire hiányoznék? – lepődtem meg –

-          Nem is tudod mennyire, ezért mondtam, hogy ne menj el – nézett mélyen a szemembe –

-          De el- el kell mennem – csuklott el a hangom, bármennyire nem akartam, muszáj elmennem, idő kell nekem –

-          Jó tudom, de kérlek ne menj annyi időre, gyere vissza előbb –

-          Nem lehet! Legalább a nyár végéig folytatnom kell az edzéseket, nem szeretném abba hagyni, így sosem leszek olyan aki megfelel majd valakinek.

-          Nekem megfelelsz így is! Nekem mindig megfeleltél, csak a büszkeségem jobban számított, mint az, hogy szeretlek! – mondta s újra megakart csókolni, mint tegnap este, de most sem engedtem, egyszerűen nem vagyok rá felkészülve –

-          Ne mondj ilyet kérlek! És ne akarj megcsókolni! És ne játszadozz ezzel a szóval! Nagy súlya van annak a szónak.

-          Én nem játszadozom, így érzek!

-          De nem érezhetsz így! Én nem szeretlek! És ha te szeretsz azzal én fájdalmat okozok neked, mert nem érzek úgy ahogy te!

-          Nem tudod letagadni! Tudom, hogy érzel irántam valamit, többet, mint puszta barátságot! – nyomott neki a falnak, szemeivel mélyen enyémbe nézett, elvarázsolt, szinte már hittem neki. Már majdnem elhittem, hogy tényleg érzek iránta valamit. Ajkaival közeledett felém, s jobb kezével lassan végig simított arcomon, míg a másikkal összekulcsolta kezünket.  Leheletét éreztem nyakhajlatomba, s egy édes csókot nyomott oda, éreztem ahogy lassan végig húzta borostás arcát az én arcomon, s úgy közeledett már, kissé szétnyitott ajkaim felé.Ziháltam közelségétől, a szívem a torkomba ugrott, mikor már csak milliméterek választották el ajkainkat egymásétól.

REMÉLEM AZÉRT TETSZETT EZ A RÉSZ IS! VÁROM A KOMMENTEKET! :)))) KOMMENTELJ KOMMENTELJ KOMMENTELJ!! :DDD