15. fejezet - Külön Zayn és külön Én!

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem tetszik.;) Jó olvasást.;) pusziii:) És komizni el ne felejtsetek!!! :))

-          Beszálltunk a kocsiba és hazavittek. Otthon anyu fogadott, aggódó tekintettel. Nem szóltam semmit, csak lesütöttem szemeimet. Sosem látott ilyen állapotban. Mindig amolyan jó kislány voltam, na jó azért mégsem, de nem jártam el bulizni és berúgni meg még úgysem szoktam. Mikor meglátta kisírt szemeimet, felküldött az emeletre lezuhanyozni. Do egy perce sem hagyott magamra. Mikor beértünk a szobámba, nyakába ugrottam és keservesen sírni kezdtem, ő csak hátamat simogatta és nyugtatgatott.

-          És én még hinni akartam neki, érted? – néztem rá könnyes szemekkel.

-          Nem értem, hogy lehet ilyen. Pedig olyan őszintének tűnt mikor nekem is elmondta – értetlenkedett barátnőm.

-          Akkor is annak tűnt mikor szekált. Utána meg azt mondta szeret. Ennyit erről. Utálom soha többet nem akarom látni. Holnap visszamegyek apuhoz. Ott kijárom az utolsó évet az egyik suliban, aztán majd lesz ami lesz.

-          Megint elmész? – nézett rám könnyes szemmel Do.

-          Amúgy is elmentem volna.

-          De visszajöttél volna sulira nem?

-          Hát ne-nem tudom.

-          Mi az, hogy nem tudod? Nem mondtad volna el?

-          Do kérlek ne csináld! Tudod, hogy elmondtam volna – Az alkohol, mintha egy perc alatt kiszállt volna belőlem, már nem is éreztem magam úgy mint akiben van pia. Egy pillanat alatt lepergett előttem, hogy Do is elhagy elpártol mellőlem. Azt nem bírnám ki, ő az egyetlen barátom.

-          Jó igazad van, sajnálom. Csak meg ijedtem. Azért elmehetek hozzátok majd meglátogatni téged?

-          Persze – mosolyodtam el.

-          Amúgy mi is történt pontosan Zayn és közted most? – Arcomról egyből lefagyott a mosoly, mikor eszembe jutott a kép ahogy Zayn azt a ribancot csókolgatja, ahogy már csak fehérneműben fekszenek egymáson. Miért vagyok féltékeny? Hiszen én rontottam el. Én mondtam azt Zaynnek, hogy nem szeretem. Megint elrontottam.

-          Hát reggel összevesztünk, aztán elrohant. Én utána mentem, kerestem mindenhol, de nem találtam. Aztán jött egy sms-em ismeretlen számról, hogy menjek a kisházba ahol tegnap voltunk, biztos voltam benne, hogy Zayn volt aki írt, hiszen elméletileg csak ő tud róla. Egyből odamentem a házhoz, teljes sötétség volt mindenhol, aztán bementem a szobába és ott volt Zayn Brookkal…öhmm…szóval…hát…szóval…

-          Úgy? – kerekedett ki Do szeme. Mire bólintottam egyet – ezt nem hiszem el, ha hazaér megfojtom! De nem csak őt hanem azt a ribancot is.

-          Hagyjad, nem érdekes.

-          Még mindig nem értelek. Mi az, hogy nem érdekes, azt mondod nem érzel semmit Zayn iránt, de sírsz, sőt még iszol is, mert megláttad egy másik lánnyal.

-          Én rontottam el. Én mondtam azt, hogy nem érzek semmit iránta, igazából érzek, de nem mertem elmondani.

-          De csak egy szavadba kerülne és Zayn a tiéd lehetne. Elhiszed, hogy elmondanád neki az érzéseid egyből ott hagyná Brookot és a karjaidba repülne?

-          Nem. Ez nem lehet ilyen egyszerű, biztosan van benne valami csavar, valami trükk az én életem nem ilyen könnyű.

-          Ja igen a makacsságod, de igen ilyen könnyű lenne.

-          De nem szeret!

-          De szeret!

-          De nem, és kész. Hagyjuk ezt a témát, megyek zuhanyozni – mondtam, majd felpattantam az ágyamról, a szekrényemhez mentem, kikaptam a fehérneműmet és a pizsamám és már sétáltam is be a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe egy megtört lányt láttam, aki nem is hasonlított rám. Olyan voltam, mint egy élőhalott. A tükörképem, pont úgy nézett ki, mint a szívem, a lelkem. Szemeim kisírtak, mint ahogy a lelkem és a szívem is sír, a sminkem elfolyt, mint az eddigi csöppnyi reményem is. Tudtam, ezek után nem leszek már önmagam. Megismertem a szerelmet, a csalódást és a legrosszabbat a lelki fájdalmat. Fájt legbelül. Reménykedtem, talán lett volna esélyem. Én szúrtam el? Vagy ha megmondom az érzéseimet, akkor is Brookkal lett volna? Előbb utóbb biztosan. Levetettem alkohol szagú, koszos ruháimat, bele tettem őket a szennyes tartóba. Beálltam a zuhany alá, megengedtem, először a hideg, utána a meleg vizet is. Megváltásként ért a már majdnem forró víz. Bőrömet égette, mintha leégette volna minden bajomat, nem gondoltam semmire, csak hallgattam a víz csobogását és csukott szemmel, magamban dúdoltam a kedvenc dalom. Heart on fire. Aztán eszembe jutott az éjszaka, tegnap éjjel még Zayn énekelte nekem, bársonyos hangjával. Azt mondtuk ez a közös dalunk lesz. Hát már nem. Olyan sosem lesz, hogy közös, olyan sosem lesz, hogy mi. Csak külön Zayn és külön én. Talán már órák óta folyathattam magamra a vizet, de mikor kinyitottam szemeimet láttam bőröm már tiszta vörös. A zuhanyt elzártam, fogtam egy törölközőt, rendeset „megszárítottam” magam, majd felvettem a pizsimet, a tükör alatti kis szekrényből elővettem a hajszárítót és elkezdtem szárítani hosszú barna hajamat, melynek most már nem volt cigi és alkohol szaga. Alig vártam, hogy végezzek hosszú hajam szárításával, mert már annyira fáradt voltam, a sírástól és a mai eseménydús nap miatt, hogy szemeim egy-egy pillanatra lecsukódtak.  Mikor végeztem, kimentem a fürdőből, anyának szóltam, hogy nagyon fáradt vagyok, megyek aludni és egy puszit nyomtam arcára majd bebotorkáltam a szobámba és egyből ágyamba zuhantam és elleptem az álmok. Reggel nyöszörögve keltem. Fejem szinte sikított a fájdalomtól ami benne tombolt. Tudtam, hogy ez csak a sok sírástól lehet. Kikászálódtam a puha ágyikómból, mely hívogatóan nézett rám még mindig, de nem engedtem a kísértésnek. A fürdő felé vettem az irányt, gyorsan csináltam egy kis sminket magamnak, a szekrényemből kivettem egy térdig érő farmer nadrágot és egy világoskék sima, minta nélküli, kissé kivágott felsőt, hajamat pedig felfogtam lófarokba. Lementem a konyhába, ahol anyu sürgött forgott.

-          Szia – köszöntem neki halkan.

-          Ó szia! Felkeltél? Jobban vagy?

-          Igen, most már jobban.

-          Ma visszamész apádhoz?

-          Igen.

-          Gondoltam, pedig reménykedtem benne, hogy maradsz – szomorodott el – Do mondta, hogy ott akarod befejezni a sulit. Kislányom ugye tudod, hogy a gondok elől menekülsz?! Hidd el, egyszer úgyis utolérnek és akkor nem tudsz elmenekülni, most még elmehetsz, de egyszer szembe kell nézned a gondokkal.