19. fejezet - Soha nem sírtam ennyit, mint most!

Sziasztok! Itt az új rész! Remélem tetszik! Jó olvasást és KOMIZZATOK!! :)) Köszönöm mindenkinek aki írt kommentet, vagy ,hogy egyáltalán elolvasta a blogomat, imádom írni ezt a történetet, mert így, hogy látom mennyi kommentet kapok tudom, érdemes írni.:)

-          Az ablak melletti ülésen elhelyezkedve vettem elő a telefonomat a fülhallgatómmal együtt, majd beállítottam folyamatos ismétlésre Rihanna feat Mikky Ekko – Stay című számát, max hangerőn hallgattam a szomorú hangvételű dalt. Az ablakon kinézve láttam a fehér, furcsa alakú felhőket s közben azon gondolkodtam, jól döntöttem?! Ott hagytam a szerelmet. Mi van ha soha nem találok olyan fiút, akit szeretnék és aki úgy szeretne engem, mint Ő? Könnyeim egymás után folytak le arcomon, pólóm nyaka már elázott könnyeimtől, már egy százas zsebkendőt használtam el, amiket táskám nagyobbik részébe gyömöszöltem bele. Soha nem éreztem még azt, hogy egyedül vagyok, de most igen. Ott hagytam a másik felem Londonban. Talán hülye döntés volt, de lehet így könnyebb. Egyre szaggatottabban vettem a levegőt, talán már a sírógörcs közelében voltam. A mellettem lévő utas állandóan kérdezgetett valamit, de a hangos zenétől és a fájdalmamtól nem hallottam. Nem is igazán érdekelt, csak ki akartam sírni magamból mindazt amit otthagytam. Soha nem éreztem még ilyen fájdalmat, most, hogy szerelmes lettem, megtudtam milyen érzés, ha elvesztesz valakit. Talán hibát követtem el, de lehet, hogy ezzel Zaynnek tettem jót. Az időt nem érzékeltem, elbambultam, néha ordítani támadt volna kedvem, de így is hülyének néztek az utasok, hát még akkor, hogy néztek volna rám. Észre sem vettem, hogy a gép leszállt, az utaskísérő szólt rám, hogy szálljak le, mert megérkeztünk. Eltettem a telefonomat, megfogtam a táskámat és leszálltam a gépről. A reptéren Greg és apa vártak. Elvettem a cuccaimat, megöleltem apuékat, majd csendben sétáltam is az autóhoz, nem volt kedvem beszélgetni, csak haza akartam érni minél előbb. A bőröndöm bedobtam a csomagtartóba, majd beültem a hátsó ülésre és bambultam ki az ablakon, s könnyeim újra megindultak. Greg és apa csendben ültek elől a kocsiban, tudták, jobb ha most nem beszélnek. Mikor hazaértünk, egyből kiszálltam a kocsiból, bementem a házba, fel a lépcsőn és a szobám ajtaját kinyitva léptem be a saját birodalmamba. A cipőmet lerúgtam lábaimról, a táskámat a földre dobtam, majd belevetettem magam az ágyamba s a párnámba sírtam tovább.

-          Hülye, barom, állat. Te idióta, ott hagytad! Pedig szeret! – szidtam magam, s közben az ágyamat ütögettem.

-          Shhh…nyugodj meg – simogatta valaki a hátamat, női hang volt, tehát arra következtettem, hogy Maura lehet az.

-          De annyira hülye vagyok – sírtam tovább. Felültem és szorosan átöleltem, ő tovább simogatott és nyugtató szavakat mondott.

-          Minden rendbe jön, ne aggódj. Ne sírj! Menj zuhanyozz le aztán aludj egy kicsit. Pihenned kell – bólintottam egyet, majd feltápászkodtam az ágyról és betámolyogtam a fürdőbe. Minden ruhadarabot levettem magamról és a szennyes kosárba dobtam őket. Beálltam a zuhany alá és folyattam magamra a meleg, szinte már forró vizet. Még mindig sírtam, de már valamennyire csillapodott. Egy óra múlva kiszálltam a zuhany alól, megtöröltem a meleg víztől piros testemet, majd felvettem a pizsamámat és lefeküdtem. Először csak a falra bambulva feküdtem az ágyon, közben könnyeim még mindig potyogtak, soha nem sírtam ennyit, mint most. Álomba sírtam magam. Abban a furcsa kis világban ami akkor jön elő mikor alszom, Zayn arca lépett elő. Újra álmodtam a mai napot, a búcsúzkodást. Nem tudom mennyit aludhattam, de az biztos álmomban is sírtam, végig sírtam az egész napot. Előkotortam a telefonomat, megnéztem mennyi idő, a képernyő hajnali 2-őt mutatott. Kikecmeregtem az ágyból, lebattyogtam a lépcsőn, be a konyhába. A hűtőhöz léptem, kivettem egy üveg ásványvizet s töltöttem magamnak egy pohárba. Kezeim remegtek ezért inkább nem kísérleteztem az üvegpohárral, inkább egy műanyag poharat halásztam elő. Megittam a vizemet és visszamentem a szobámba. Aludni nem tudtam már, ezért gondoltam átmegyek Niall szobájába, úgy tudom még itt van nálunk. Jól tudtam az ír fiúcska ott feküdt az ágyon csukott szemekkel, kissé szétnyitott szájjal amiből néha-néha egy kis horkanás tört fel. Nem volt szívem felébreszteni, ezért inkább ki akartam menni a szobából, de Niall hangja megállított.

-          Gigi? – kérdezte álmos hangon.

-          Igen, sajnálom. Nem akartalak felébreszteni én csak nem tudok aludni és gondoltam átjövök hozzád, de már megyek is. Jóéjt!

-          Ne menj, maradhatsz! Aludj velem – mondta s megpaskolta az ágyat maga mellett. Bólintottam egyet, s befeküdtem mellé. A srác megsimogatta kezemet, ami megnyugtató volt,  s ennek hatására elaludtam, ahogy ő is.