27. fejezet - Sem szebb, sem jobb!

Sziaaasztoook! Megérkeztem az új résszel!! :DD Sajnálom, hogy eddig nem hoztam, csak tesóm mindig elvette a gépet és nem tudtam befejezni az új részt, ha meg megkaptam pár percre akkor a barátaimmal beszéltem. De most itt van az új rész! KOMIZNI MINDENKÉPP KELL!! :DDD JÓ OLVASÁST!

-          Néztem Zaynt, ahogy letörli magáról, amit ráköptem. Nagyon meglepett, szakítottak Genevával? Ugye nem miattam? Chh…még jó, hogy miattam. Pedig, meg mondtam világosan Zaynnek, hogy ne szakítson vele, mert az a lány szereti, nem érek annyit, hogy miattam boldogtalan legyen valaki.

-          Úristen, azt a fejet – visított még mindig Do, barátnőm már a földön fekve röhögött. Azért ennyire nem volt vicces.

-          Ha-ha-ha – nyögte gunyorosan Zayn – ne röhögj, ez nem vicces.  Te pedig – mutatott rám – ezt még visszakapod – hunyorgott. Döbbentem néztem rá, majd mikor meglátta arcomat, azonnal elnevette magát, aztán közelebb húzott magához és megölelt – csak vicceltem – nevetett.

-          Menj a francba, komolyan beijedtem – néztem rá. Mire ő adott egy puszit az arcomra, én pedig rögtön elpirultam. Erre persze Do felfigyelt, elmosolyodott, majd leült a fotelbe, most már teljesen nyugodtan.

-          Szóval, hogy-hogy szingli vagy? Mi van Genevával? – kérdezte barátnőm. Zayn elengedett, én visszacsúsztam az előző helyemre, majd kíváncsian figyeltem a srácot. Zayn rám nézett, majd vissza Do-ra, aztán elkezdett beszélni.

-          Hát, ma találkoztam Genevával és közösen úgy döntöttünk, hogy vége. Nem szerettük egymást és így semmi értelme nem volt együtt lenni – nagy szemeket, meresztettem, majd lehajtottam a fejem. Nem szerették egymást, közösen döntöttek úgy, hogy vége. Akkor miért voltak eddig együtt? Hiszen majdnem, a műsor eleje óta jártak.

-          Gigi? – szólt nekem Zayn.

-          Hm?

-          Nagyon elgondolkodtál, besz…- folytatta volna, de megcsörrent a telefonja.

-          Tessék – szólt bele. Innentől kezdve nem figyeltem, mit mond a telefonba. Felálltam a kanapéról és elindultam az ajtó felé, de egy kéz megragadta derekam és visszahúzott, felnéztem az illetőre. Do volt az, kíváncsi tekintettel nézett rám, én csak megrántottam a vállam és közöltem, hogy nincs semmi baj.

-          Csak egy kicsit sétálok jó?

-          Rendben. Gigi, most ne rontsd el – mondta, és megölelt. Tudtam mire érti, hogy ne rontsam el. Én is azt kívántam, hogy most tényleg ne rontsam el, de gondolkoznom kell, vagy ha gondolkozni nem is, de egy picit egyedül lenni. Örülök annak, hogy szakítottak, hiszen szeretem Zaynt, de mégis félek. Félek, mert nem tudom, hogy viselkedjek a közelébe, rossz tulajdonságom, hogy aki tetszik, azzal egyszer kedves másszor pedig bunkó vagyok. Nem tudom mit tegyek, hogy megfeleljek neki, persze, hogyha egyáltalán összeakar velem jönni. És ha nem is miattam szakítottak? Lehet félreértem az egészet, és történt más is ami miatt szakítottak. És félek, mert sztár lett, lehet nem marad olyan amilyen volt, a verseny alatt több talán millió lány videóját láttam, hogy mennyire szereti Zaynt és a többieket, mi lesz ha majd egyszer nem leszek neki elég, talál jobbat nálam, hiszen már most sok rajongója van. Egészen a parkig bandukoltam, néhány szerelmespár sétálgatott, nevetgéltek, majd egyik pillanatban egymásra néznek és megcsókolják egymást. Elképzelem magamat, ahogy Zaynnel mi is boldogan sétálunk kézenfogva az utcákon és csókokat váltunk. A gondolatra elmosolyodom, aztán megrázom a fejem, ilyen nem biztos, hogy lesz. Ha csak rágondolok pillangókat érzek a hasamban, arcom pirosba borul, mikor tekintetét magam elé képzelem, attól pedig még pirosabb lesz, ha elképzelem, hogy egy pár vagyunk. Miért van rám ilyen hatással? Mikor a tévében néztem, a térdeim remegtek az izgalomtól, hogy láthatom, hogy végig nézhetem ahogy az álma valóra válik. Mindig azon törtem a kis buksimat, hogy vajon mikor énekel rám gondol? Vagy valaki másra? Nem tudom, még a mai napig sem.

-          Miért jöttél el? – kérdezte egy hang mögülem. Már a padon ültem, lógattam a lábaimat és figyeltem a körülöttem forgó eseményeket. Kisgyerekek a hóban játszanak, hóangyalt készítenek, a szüleik mosolyogva figyelik őket, de közben aggódnak, hátha felfáznak a hideg miatt. A szerelmesek sétálgattak, forró teával vagy forralt borral a kezükben, amit a park bejáratánál lehetett vásárolni. A hó lassan nagy pelyhekbe szállingózott. A hideg miatt mindenki fázott, a lányok párjukhoz bújtak, hogy melegítsék őket, a gyerekek a szüleiket ölelgették és a kezüket nyújtották, hogy melegítsék fel őket, az én testemet mégis melegség járta át, mikor meghallottam a hangot amit több ezer hang közül is felismernék.

-          Csak egy picit egyedül szerettem volna lenni – mondtam mosolyogva, még mindig az embereket figyelve. Hallottam, ahogy talpa alatt ropog a hó, mellém jön, letakarítja a havat a padról, hogy le tudjon ülni, majd pár másodperc múlva már mellettem is van.

-          Szerettem volna beszélni veled.

-          Miért szakítottatok? – kérdeztem kertelés nélkül, majd ráemeltem tekintetem, ami miatt a szívem a torkomban dobogott. Kicsit mintha, meglepte volna a kérdésem, de elmosolyodott és rám nézett.

-          Mert téged szeretlek, és ezt ő is tudta.

-          Szóval miattam? – számítottam rá, de mégis meglepődtem.

-          Miattad, miattam és miatta. Hidd el boldogabbak leszünk így, már ha persze engedsz nekem egy picit?! – mosolygott rám, én pedig pirosba borult arcom lehajtottam.

-          Nem szeretett téged?

-          Nem hiszem, a műsorban akarták, hogy tegyünk úgy mintha járnánk, mi pedig kihasználtuk az alkalmat és néha lefeküdtünk, de nem volt semmi érzelem – nekem ez sok, nem éreztek egymás iránt semmit és lefeküdtek egymással? Szóval gyakorlatilag kihasználta a csajt? És ha engem is kifog? És a műsorban akarták, hogy járjanak?

-          Kihasználtad – jelentettem ki.

-          Talán, de ő is engem. Mondtam, ezt ketten akartuk és amúgy is ő kezdeményezett nem én. Az elején megmondtam neki, hogy mást szeretek és ezen nem fog tudni változtatni, mire közölte velem, hogy nem is akar érzelmes kapcsolatot. Ha most azt gondoltad, téged is kihasználnálak, felejtsd el. Téged soha, de soha nem használnálak ki és másnak sem engedném, hogy kihasználjanak – elpirultam utolsó mondatára, talán olvas a gondolataimban?

-          Gondoltál valakire amikor énekeltél az élő adásokban? – magam is meglepődtem mikor kimondtam a kérdést. De furdalt a kíváncsiság.

-          Igen – mosolygott rám.

-          Anyukádra?

-          Nem.

-          A tesóidra?

-          Nem.

-          Apukádra?

-          Nem.

-          Genevára?

-          Nem.

-          A sr…- kérdeztem volna tovább, de félbeszakított.

-          Rád – suttogta, s felemelte a fejemet, majd mélyen a szemembe nézett. Próbáltam tekintetem kiszabadítani szemei rabságából, de nem sikerült, azok a barna szemek, mint mindig most is elvarázsoltak, kezét államról, arcomra simította, majd fülem mögé tűrte rakoncátlan tincseimet, melyeket a szél is fújt egy kicsit – miért nem engedsz közel magadhoz? – kérdezte suttogva, még mindig szemembe nézve.

-          Félek – csuklott el hangom. Meglepődött válaszomon, nem erre számított.

-          Mitől?

-          Hogy nem felelek meg neked, hogy nem leszek jó társ. Nem tudom, hogy viselkedjek a közeledbe, sokat jelentesz nekem és félek, nem vagyok elég jó neked.

-          Miért gondolod ezt?

-          Nem volt, még normális barátom, olyan aki szeretett volna és akit én is szerettem, és nem tudom milyen lenne egy olyan kapcsolat, félek tőle. És most, most van egy csomó rajongód aki mind téged akar, én csak elvesznék közöttük, semmi vagyok hozzájuk képest, szebbet és jobbat találsz köztük.

-          Csakhogy nekem nem kell, sem szebb, sem jobb, nekem te kellesz! Fogd fel végre.