33. fejezet - Zöld szemmel!

Sziasztok! Itt az új rész! Tudom későn hoztam, de csak így tudtam megoldani! Jó olvasást! Komizzatok! :)

   Pár perc múlva leparkoltunk, kivettük az ajándékokat és a maradék ételeket a kocsiból és becsengettünk. Wali egy kis mosollyal az arcán jelent meg az ajtóban. Éreztem egy kis feszültséget és mintha bocsánatkérően nézne rám. Összeráncolt szemöldökkel követtem a kisebbik Malik lányt, majd mikor a nappaliba értünk megértettem mindent. Zayn gyorsan felugrott a bőrfotelből és odasietett hozzám, elvette tőlem a nehéz cuccokat, majd kiment a konyhába. Követtem lépteit. Miután letette a szatyrokat odajött mellém és adott egy leheletnyi csókot. Kérdőn néztem rá, nem tudtam mit keres itt az a lány aki épp a nappali kanapéján terpeszkedik.

-          Miért van itt? – böktem ki végre a pillanat legfontosabb kérdését. Barna szemei kétségbeesetten csillogtak, kezdtem félni, mi történt? Megcsalt? Nem. Miért tette volna, nem szerette a lányt, és elvileg Geneva sem szerette Zaynt. Vagy pont azért csalt volna meg mert csak testi kapcsolat volt köztük és élvezték. Nem, Zayn szeret, megbízom benne. Már kezdtem én is kétségbeesni, hogy történt valami és kezdtem dühbe gurulni, mert nem szólt egy szót sem a velem szemben álló fiú.

-          Ő jött magától, hogy odaadja az ajándékom és mert nincs hol karácsonyoznia. Nem dobhattam ki – magyarázta. Meglepődve néztem rá, nem tud hol karácsonyozni? A családja? Barátai?

-          Hogy-hogy nem tud sehol karácsonyozni?

-          A szüleivel nem tartja a kapcsolatot, a barátai nagy része pedig elutazott.

-          És ezért téged keres fel. Remek. Örülök.

-          Ne már Gigi. Tudod, hogy úgyse történik semmi – ölelt át és adott egy finom csókot. Bízok benne, de mi van ha iszik és nem tud gondolkodni és elveszti az eszét?

-          Jó. Meddig marad? – kérdeztem halkan.

-          Azt mondta 27-én megy egy barátjához. Addig a vendégszobában alszik majd. – bólintottam egyet, majd elindultunk a nappali felé. Mindenkit kedvesen köszöntöttem, majd leültem anyu mellé a kanapéra. Zayn mellém ült a kanapé karfájára, én pedig neki döntöttem fejem, ő pedig átkarolt. Gondolataim szinte hangosan kergetőztek egymás után, nem értem miért pont Zaynhez jött. Idegesített a tény, hogy ez a lány el tudja venni tőlem őt. Ha csak egy pillanatra vagy éjszakára is, de elveheti tőlem és akkor utána nem lesz semmi sem ugyanaz. Féltem, mert tudom, nem vagyok elég jó Zaynnek és bármelyik pillanatban elvehetik tőlem, hiszen most már szinte több millió rajongójuk van és a számuk csak egyre növekszik. Örülök a sikereinek és ne szeretném megfosztani az álmaitól, de nem szeretném elveszíteni. Ránéztem a mellettem ülő magas alakjára, s csak csodáltam. Csodáltam kissé telt ajkait, barna íriszeit, mely, mint mindig most is csillogtak, tökéletesen belőtt haját, tökéletes arcvonásait. Mintha megérezte volna, hogy figyelem, rám nézett és elmosolyodva egy puszit nyomott az orromra. Én is elmosolyodtam, majd lehajtottam fejem és a ruhámat kezdtem el babrálni zavaromban. A fejem majd széthasadt a sok gondolattól ami kavargott benne. A gondolatra, hogy Zayn csalódást okoz nekem hevesebben kezdett el dobogni a szívem, s éreztem, ha most nem hűtöm le magam akkor felrobbanok. Bízom benne, de a lányban már nem annyira. Biztos voltam benne, hogy van más barátja, ismerőse is akihez mehetett volna, de ne neki ide kellett jönnie, elrontani a mi karácsonyunkat. Az első közös karácsonyunkat. Idegesített.

-          Elnézést, kimegyek a mosdóba – álltam fel a helyemről. Éreztem Zayn pillantását hátamba fúródni, biztosan észrevette rajtam, hogy feldúlt vagyok. És az okát is tudhatta. A mosdóba érve belenéztem a tükörbe, majd egy kis vizet engedve izzadt, tördeléstől vörös kezembe, majd az arcomat tapogattam vele, hogy lenyugodjak egy kicsit. Bármennyire is próbáltam nem arra gondolni, hogy itt van ez a lány, ez a lány aki már mindenhogy ismeri Zaynt és minden volt köztük, nem sikerült visszatartanom pár könnycseppet. Féltem. Pár perc múlva halk kopogást hallottam, majd egy kis suttogást.

-          Gigi jól vagy? – hallottam barátnőm hangját. Bejött az ajtón, majd látva kissé meggyötört arcom, szorosan karjaiba zárt.

-          Jól vagyok. Semmi baj. Csak túlgondolok mindent – mosolyogtam rá erőtlenül.

-          Tudod, hogy nem csalna meg. Bízz benne.

-          Bízok benne, csak a lányban nem. Mi van ha valamit csinál vele és öntudatlan állapotba keríti? Ha így akar visszavágni, mert elvettem tőle? Annyira félek- tört ki belőlem minden. Szívem hevesen dobogott, a vérnyomásom az egekbe szökött és könnyeim arcomra hullottak.

-          Nyugodj meg. Nem lesz semmi. Majd én figyelek rájuk.

-          Mindegy nem érdekes, csak én gondolom túl. Menjünk vissza – Do bólintott egyet majd kiment az ajtón, még utoljára, belenéztem a tükörbe, arcom még gyorsan megmostam, mert elkenődött egy kicsit a sminkem és az is látszott, hogy sírtam. Az ajtó újra nyílt, és most barátom lépett be. Aggódva nézett rám.

-          Hé! Mi a baj? – ölelt át. Szorosan zárt karjaiba, szememet lehunyva élveztem a pillanatot, most még magamnak tudhatom. Még minden rendben van. Kezem remegve kulcsolódott erős alakja köré, s próbáltam minél jobban magamhoz húzni. Szívem majd kiugrott a helyéről, a vérnyomásom ha lehet még magasabb volt.

-          Semmi baj, csak kicsit, túl gondoltam dolgokat – suttogtam. Kicsit eltávolodott tőlem, de csak annyira, hogy szemembe tudjon nézni.

-          Geneva zavar? Nem bízol bennem? – kérdezte félve. Aranybarna szemei, kissé szomorúan csillogtak, fájt így látnom, fájt, hogy nem a boldogságtól csillog a szeme, hanem a szomorúságtól.

-          Nem benned nem bízok, hanem benne. Mi van ha így akar nekem visszavágni, ha önkívületi állapotba kerít téged és csinál veled valamit, és…- nem engedte befejezni a mondatom. Megcsókolt, édesen, szenvedélyesen, szomorúan, szerelmesen.

- Elküldjem? – kicsit tétovázva, de fejemmel intettem egy nemet. Lehet, hogy engem zavar, de másokat nem, igaz Zaynen is éreztem azért egy kis feszültséget. És mi van ha a lány igazat mond, és tényleg nincs hová mennie. Egyedül pedig nem jó karácsonyozni- na gyere menjünk enni. A többiek már csak ránk várnak – mosolygott, s egy gyengéd csókot adott, majd kezünket összekulcsolva mentünk az ebédlőbe. Anya mosolyogva s kérdőn nézett rám, én pedig némán, kicsit megnyugtattam, hogy semmi baj. Leültünk az asztalhoz, szerencsétlenségemre Geneva velem szemben ült, nagy mosollyal az arcán. Talán azt gondolja, milyen könnyű lesz engem eltávolítani az útból, hiszen már csak ennyitől kiakadtam, hogy eljött ide. És milyen jól gondolja. Nem az a fajta vagyok, aki sokáig küzd valamiért. Férfiért pedig még úgysem küzdök, nem értek hozzájuk.

Remélem tetszett ez a rész! Komizzatok milyen lett, kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nagyon sajnálom, hogy mostanában nagyon ritkán hozok új részt és rövideket is, de első a tanulás!!! :)