41. fejezet - Kérlek!

Sziasztok! Meghoztam az új részt, fogalmam sincs mikor hozok legközelebb, de azt hiszem hamarosan vége a blognak. Még pontosan nem tudom, hogyan is lesz vége, de erősen gondolkodom már az ötleteken. Mivel a csopiba kiírtam még tegnap, hogy írjak-e Zayn szemszögéből és azt mondták páran, hogy igen ezért természetesen írtam. Jó olvasást! Remélem tetszeni fog!

Hazaérve, egyből a szobámba mentem, majd az ágyra dőlve, fejem a lila tulipánmintás párnámba fúrtam, s kiadtam magamból minden nem rég keletkezett érzésemet, könnyekben. Most engedtem el, de már hiányzik. Zokogásom hangja töltötte be csendes kis zugomat. Nyugodt, halk kis birodalmam, most szomorúságomban úszott. Hihetetlenül megbántott, nem tudom felfogni mi is ütött belé. Genevát említette, azt mondta, ő megmondta, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolatunk. És tényleg amiatt akadt ki, mert nem feküdtem le vele? Tényleg rá akaszkodtam? Nem adtam neki meg a személyes teret? 

Fáj amit mondott, még akkor is, ha tudom felét sem gondolta úgy, ahogy.

Tudom még mindig kövér vagyok, bár javult a helyzet, s részben igaz amit mondott.

Szeretném meg nem történtté tenni ezt az egészet. Legszívesebben most azonnal megkeresném és közölném vele, hogy tudom, semmit nem gondolt komolyan, de nem teszem. Lehet nem úgy sülne el ez az egész, mint ahogy gondolom.

Talán túl naiv vagyok, hogy azt hiszem nem gondolta komolyan. Hamarosan visszautazom apához, talán sikerül végre kivernem a fejemből. Muszáj lesz. Könnyebb nélküle az életem. Lehetséges, hogy minket nem egymásnak teremtettek. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. 

*Zayn Malik Szemszög*

A fejem hasogat. Semmire nem emlékszem, vagyis csak nem szeretnék emlékezni. Elrontottam az egyetlen igazi és normális kapcsolatomat, mindezt csak egy rohadt kép miatt. Ha Geneva nem intézkedik akkor még mindig vele lennék. Nem akartam megbántani, d azt hiszem ezzel jobban megbántottam, mintha elmondtam volna neki az igazságot. Az egész még karácsonykor után volt. Geneva könyörgött, hogy segítsek neki féltékennyé tenni a volt barátját. Nem tudtam nemet mondani neki, hiszen gondoltam nem lesz belől semmi baj. Ravasz módon becsapott. Engem akart vissza szerezni és nem pedig az állítólagos másik srácot. Bánom, hogy belementem. S tudom rossz dolog, de még mindig hatással van rám, nem annyira, mint Gigi, de igen is el tudja érni amit akar, bizonyos határokon belül. Egy óvatlan pillanatomba telt és megcsaltam vele Gigi-t. Megcsókolt. Valószínűleg hamarosan az újságok címlapján fogok szerepelni, hiszen kinézem a lányból, hogy oda rendelt pár fotóst, hogy örökítse meg a pillanatot, mert tudta a barátnőm (vagyis csak a volt barátnőm) ki fog akadni ha meglátja és szakít velem. Talán azt hitte majd nála keresek menedéket. Tévedett, ő lenne az utolsó ember a világon akihez most mennék. A francba is. Nagyon elcsesztem! Azt hiszem soha nem fog megbocsájtani. És nem csak ő lesz az aki ezután megutál, hanem a húgom is. Teljesen jogosan. A kis nyaralónk már szinte romokban áll, könnyeim megállás nélkül folynak, a hajamat tépem. Mindent elrontottam. Életem kapcsolatát. Az egyetlen ember volt aki miatt érdemes volt felkelnem. Akiért életem végéig is küzdenék, elhagytam, vagy Ő hagyott el engem?! Nem tudom. Legszívesebben örökre egy mély fekete zugba rejteném azokat a pillanatokat. Anya egyik vázája több száz darabban terül szét a padlón, én pedig ott térdelek a furcsa mintájú, bordó szőnyegen. Utálom magam. Hogy mondhattam neki olyanokat?! Soha nem bántottam még így meg senkit. S ahogy neki fájhat, most nekem is. El kell érnem, hogy visszakapjam. Mit tehetnék? Menjek utána és mondjak el neki mindent? Egyáltalán nem gondoltam komolyan azokat a szavakat, csak az járt a fejemben, hogy szakítani fog velem. Nem mintha így nem tette volna meg, de azt hittem majd egész életemben kísérteni fog a tudat, hogy hűtlen voltam hozzá. S így is lesz. És most még jobban mardos a bűntudat, nem csak amiatt, hogy megcsaltam, hanem amiatt is, hogy rettenetesen viselkedtem vele. Nem ezt érdemelte. Nem engem érdemel, sokkal jobb srác illene hozzá. 

El kell mondanom neki. Nem mehet el úgy, hogy nem tudja az igazságot. Tudom, hogy menekülni fog. Vissza megy az apjához, én pedig nem tisztázok vele semmit. Nem engedhetem. Azonnal felálltam a szőnyegről, sós könnycseppjeimet letöröltem arcomról, s nem érdekelt miben vagyok, futottam a kocsihoz, beindítottam a motort és gázt adtam. Az utakon türelmetlenül száguldottam, a piroson is néhol áthajtottam, nem érdekelt semmi, az sem ha megbüntetnek, csak az volt a szemem előtt, hogy közölnöm kell vele, semmit nem gondoltam komolyan.  A házukhoz érve, sprinteltem az ajtóig, majd lihegve, nyomkodtam a csengőt vagy ezerszer üthettem meg a kapcsolót mire végre kinyílt az ajtó és a húgommal találtam szembe magam. Vörösre sírt szemeimmel ránéztem és könyörögve kértem, hogy engedjen be. Hiába a húgom, ő nagyon is kemény dió. Kiáll Gigi mellett, mint mindig. Ha lehetne sosem engedné, hogy megbántsák, az olyan idióta barmok, mint szerény személyem. 

- Do, engedj be. Kérlek! Beszélnem kell vele! – mondtam halkan, és könnyeim kezdtek hullani. Férfi vagyok, de Ő nagyon is fontos számomra. Nem érdekel, ha puhánynak neveznek, nem érdekel semmi, csak az, hogy magam mellett tudhassam. 

- Nem lehet. Nem akar látni senkit, téged pedig főleg nem. Zayn tudod, hogy megbántottad? Ennyire még soha. – Lenéző szemekkel nézett rám. Láttam, hogy sajnálja, tönkre ment a kettőnk kapcsolata, de szánalmat érzett irántam. És megérdemlem.

- Tudom! Tudom, hogy elcsesztem. Érted?! De el kell neki mondanom a kibaszott igazságot! Nem gondoltam komolyan amit mondtam, csak nem akartam, hogy szakítson velem, de így rosszabb, azt hittem ha eltaszítom magamtól egy időre akkor megoldódik minden, de semmi nem jött rendbe, csak rosszabb lett minden! Do kérlek engedj be. 

- Nem tudom Zayn, szerintem hagyj neki egy kis időt. – Húzta el a száját. Én egyre idegesebben toporogtam az ajtóban. 

- Francba is Do, be kell mennem! El fog menni. És nem tudja az igazságot! Csak hadd mondjam el neki, utána ígérem, ha azt kéri elmegyek és soha többet nem keresem, de el kell mondanom neki! Fogd fel, hogy fontos nekem. – Szinte már kiabáltam, noha próbáltam türtőztetni magam. Do a fejét fogta, és csak jobbra-balra bólogatott.

- Akkor nem volt fontos mikor mindenfélét a fejéhez vágtál?! – Megvető pillantása fájt. Tudtam igaza van. Bár nagyon is fontos volt nekem, nem gondoltam bele mit is mondok. Nem érdekelt a húgom beszéde, kissé félrelöktem az ajtóból, majd felfutottam az emeletre egyenesen szerelmem szobájába, és sírva rohantam oda hozzá. Az ágyon feküdt, zokogott a párnájába. Nagyon fájt így látnom őt. A tudat pedig, hogy ez mind miattam van még jobban fájt.

- Gigi – szólaltam meg halkan. Szipogva lassan felém fordította a fejét majd mikor meglátott újra zokogva hullott puha, ágyneműi közé. 

- Menj el Zayn. Kérlek. – Halkan beszélt. Hangja rekedtes volt a sok sírástól. 

- Nem Gigi. El kell mondanom valamit. É-én nem akartam, csak annyira féltem, hogy elveszítelek. Nem akartam. Geneva volt aki ezt tette. Megkért segítsek neki visszaszerezni a pasiját. Aztán belementem a csapdába. Én voltam az akit vissza akart szerezni. Megcsókolt egy óvatlan pillanatomban. És féltem, sőt még most is félek. Nem akarlak elveszíteni. Annyira szeretlek. Annyira sajnálom. Tudom itt a bocsánatkérés már régen kevés, de nem tudom mit tehetnék. Nem volt még olyan lány akiért bármit megtettem volna, de te-te annyira a szívembe loptad magad, hogy nem tudlak csak úgy kiszakítani onnan, muszáj bármit megtennem azért, hogy visszakapjalak. Én azt hiszem ennyire szerelmes még életemben nem voltam. – Azt hiszem kívülről úgy tűnhettem, mint egy sírós lány, de jelen esetben az sem érdekelt volna, ha az egész sajtó sereg itt lett volna, csak az érdekelt, hogy visszaszerezzem Őt.